Ahogy a VST-ket és számítógépes zeneszerkesztést egyre többet használtam, úgy kezdett egyre inkább herótom is lenni tőle. Mikor akadozni kezdett a dolog és már a Windowst is újra kellett telepítenem, elhatároztam, hogy visszatérek a régi, szekvenszeres módszeremhez. Ehhez kerestem profi megoldást, amit meg is találtam az MC50 mkII-ben. A felvétel rendkívül egyszerű volt. Bármelyik sávra bármit felvehettem, bármelyik MIDI csatornán, a szerkesztéskor MIDI-csatornákra lehetett bontani a szelektálást, így nem kellett ragaszkodni ahhoz, hogy egy-egy sávra csak egy-egy MIDI csatorna adatait vegyük fel. Így tulajdonképpen 8x16, azaz 128 virtuális sáv állt a rendelkezésre. A felvétel, az editálás és a mikroszerkesztés is magától értetődő volt... sőt egy kicsit ismerős is a PMA5-ös szekvenszerből. További hasznos funkciója a floppy meghajó volt, amivel könnyen megőrízhettem a munkámat, de akár SMF fájlt is generálhattam belőle, ami aztán bármilyen MIDI-s eszközzel kompatibilis volt.

ROLAND MS-1 Digital Sampler
Újabb célra kerestem egy eszközt. Csak egy-egy hangot, effektet lejátszani képes eszközre volt szükségem, ami kicsi, könnyen szállítható akár koncertre is, a tudása minden sallangtól mentes, de nagy memóriával rendelkezik, ja és persze olcsó. A ROLAND MS-1 tökéletesen megfelel az említett elvárásoknak. A hangokat a sztereó vonalbemenetén, vagy mikrofon bemeneten lehet felvenni vele, majd editálni, levágni a hangok elejét, végét, esetleg loop-pontokat beállítani. Lehetőségünk van meghatározni, hogy a minta hogyan viselkedjen a billentyűlenyomásra, ami rövid dob hangok, vagy hosszabb háttérszólamok visszajátszásánál rendkívül hasznos opció. A mintákat a saját pad-jaival is megszólaltathatjuk, vagy akár midi-n keresztül is. Utóbbi esetében lehetőségünk van beállítani mindegyik mintához, hogy a midi billentyűzet melyik billentyűjéhez legyen rendelve. Elemről is üzemeltethető, így a hónunk alá csapva akár a nagyvilágba is kisétálhatunk vele mintát gyűjteni, amihez komoly segítség, hogy PCMCIA memóriakártyát 32MB-ig olvasni képes. Nem rossz, nem rossz :-)

YAMAHA QY-70 Music Sequencer
Korábban egy előnytelen cserével megváltam a PMA-5 zsebszekvenszeremtől, amelynek hiányát a YAMAHA QY-70 szekvenszerrel sikerült pótolnom. Régi, de a cél szempontjából remek XG hangmodult tartalmaz. 8 sávos automata kíséret, rengeteg előreprogramozott és számos felhasználói pattern-lehetőség, 16 sávos szekvenszer és 3 effektprocesszor jellemzi. Rendkívül könnyen kezelhető, egyszerű, átgondolt, mégis töméntelen lehetőséget kínáló koncepció. A felvételt felesleges taglalni, a 16 sávra evidens a rögzítés módja, azonban a mixer-ablakok nagy segítséget nyújtanak a hangszínválasztáshoz, a hangerő, panoráma és a különböző effektek paramétereinek beállításához. A legerősebb fegyvere a micro-editálás, hiszen a hangok, paraméterek listázása rendkívül gyors, számottevően gyorsabb még egy Korg Trinity szekvenszeréhez képest is. A micro-edit módban a megszámlálhatatlan bankchange, programchange, controlchange stb. üzenet mellett valamennyi XG paraméter és effekt paraméter is beszúrható, még átnézni is sok. Sajnos elég nagy az étvágya, ceruzaakkumulátorral például nem is lehet sokáig üzemeltetni, így hosszabb utazáshoz márkás tartóselemet igényel.

ROLAND RS-5
Hosszú ideig bevált a KORG X5D hangszerem, de arra gondoltam, ideje tájékozódni és újabb, modernebb hangszert keresni. Választásom a Roland RS5-re esett. Döntésemet a zenekari, élő zenélés javára hoztam meg, hiszen mint az be is bizonyosodott, a jó minőségű zongora és orgona hangjai a zenekar hangzásában sokkal jobban használhatóak. A billentyűzete is jobb minőségű és a kezelése is egyszerűbb az X5D-nél. Akár élő zenélés közben is pillanatok alatt elérhető a kívánt hatás, így megspórolva a hosszas programozgatást, amely a Korg hangszereknél sajnos elkerülhetetlen a hangszer színpadraállítása előtt. Azóta több próbán és koncerten is bizonyította, hogy jól döntöttem és a zenekar is elégedett a kis hangszerrel, de azt is lehetett tudni, hogy az otthoni muzsikáláshoz idővel szükség lesz egy Korg hangszerre, hiszen még mindig ott tartottam, hogy egy hangszert cipelgettem a lakás és a próbaterem között.

KORG MicroX
A Roland RS5 bevált a zenekari élő zenélésben, de nincs mese, a Korg hangzása nélkülözhetetlen az otthoni zeneszerzésben. A KORG MicroX a Triton sorozat HI szintézisét kapta, duál polifónikus appreggiátorral, USB integrációval és aux audió kimenetekkel. Ez az icipici hangszer bombasztikus hanggal bírt, de valóban icipici volt, pontosan arra volt elegendő, hogy megszerettesse magát velem, de a nagyobbik tesóra, az X50-re vágyjak :-)

AKAI SG01p Piano Sound Module
Szerintem minden billentyűs kelléktárában szerepelhet egy önálló zongoramodul. Én és a pénztárcám ezt a darabot találtuk a legmegfelelőbbnek :-) Ha modern zongorára van szükségem, bármikor nyúlhatok ehhez a modulhoz. Az Oklahoma country zenekar 2009-es lemezfelvételénél ezt a modult használtam a stúdiómunkák során. A lemez 2010 novemberben jelent meg.

AKAI SG01v Vintage Sound Module
Az AKAI SG01v kényelmes választás annak, aki szeretne analóg, vintage hangzást belecsempészni a zenéjébe, de nem áll rendelkezésére analóg szintik hegye. Ez a modul jó kis gyűjteményt tartalmaz és a minták szerkesztését is elvégezte helyettünk az egyébként hosszú évek AKAI sampleres tapasztalatával rendelkező mérnökcsapat. A hangszer multitimbrális, de single módban is használható, csakúgy, mint a fenti zongoramodul. Ez a funkció akkor tehet jó szolgálatot, amikor az ember THRU-láncra fűzve használja a hangszerkiegészítőit, ahogy én is. Az SG01v-hez ingyenesen elérhető PC-s editor szoftver is fellelhető a neten.

Behringer EFX-800 Multieffekt
A MINIFEX egy sztereó multieffektprocesszor. Billentyűsök számára előnyös tulajdonság, hogy már a bemenete is sztereó. Az interneten olvastam róla jót-rosszat egyaránt. A modulációs effektjei egész jól szólnak, de a hatásuk nem elég mélyreható, nem lehet extrémebb hatásokat elérni velük. A zengető effektek viszont határozottan jól szólnak, sőt árkategóriájában meglepően jól. Épp ezért került akkor beszerzésre a zongoramodulhoz.

Alesis Microverb III 16Bit Digital Reverb and Delay
Egy bolhapiacon akadtam rá, kihagyhatatlan vétel volt :-) Gyönyörű a zengetése, könnyű használni, sztereó be és kimenettel rendelkezik. Le is váltotta a Behringer MiniFEX-et. A mai napig vele állítom elő a zongoromoduljaim terét.

EMU ESI-32 32 Voice Digital Sampler
A lemezfelvételünk után elhatároztam, hogy megpróbálok valami ultrarealisztikus megoldást találni a zongora hangszínre. Azt a javaslatot kaptam, hogy csakis samplerrel próbálkozzak, így került hozzám az EMU ESI-32. Nagyon sokat próbáltam megfelelő hangkészleteket gyűjteni hozzá. Sikerült vásárolnom igazi zongoragyűjteményt is, ami kifejezetten erre az eszközre készült, de mindegyik csalódást okozott. Lassan le kellett tennem az eredeti célomról és másodlagos funkciót keresni a samplernek. Elkezdtem mintákat gyűjtögetni, szerkesztgetni, csoportosítgatni, készleteket mentegetni, de csakhamar rájöttem, hogy több vele a meló, mint maga az eredmény, hiszen a szintetizátorokban sokkal több, sokkal szebben megszerkesztett minta áll a rendelkezésre. Ez az eszköz sem szeretette meg magát velem.

EMU Proformance 16bit True Stereo Piano Module
Az EMU Proformance-ra akkor bukkantam, amikor épp elegem lett az EMU samplerből... nem volt kérdéses az átalakulás. A Proformance zongoramodul megadta nekem azt, amire szükségem volt, ugyanakkor a mérete negyedakkora, a súlya tizedakkora, az ára pedig feleakkora volt. A forgató-potméterrel állítható midicsatorna-kiválasztás éppen olyan hasznos eszközzé teszi a Proformance-ot a MIDI THRU láncomban, mint az eddigiek.

KORG X50
A zenekarban még mindig az RS5-öt használtam, otthon pedig a MicroX-et. Sajnos mindkettőt el kellett adnom ahhoz, hogy végre megvehessem az X50-et, amit már a MicroX megvásárlása óta terveztem. Ezzel megint oda jutottam, hogy újra egy hangszert kellett cipelgetnem a lakás ás a próbaterem között. A hosszabb billentyűzet mellett legnagyobb meglepetésemre az X50 nem csak ugyanazokat a zongoramintákat tartalmazta, mint a microX. Ez persze csak jót jelentett, mert az X50 ezáltal jobb zongorát biztosított, mint a kistesója. Minden egyéb tekintetben megegyezik a két hangszer. Az X50 esetünkben a "greenpeace" jegyében egy limitált kiadású terepmintás példány volt.

KORG X3 Workstation
Elérkezett a pillanat, hogy a zenekarba és otthonra külön hangszerem legyen. Az X3 elég régi példány volt ahhoz, hogy csereberével, egy netbook-ért hozzájussak, ugyanakkor annyira masszív "vas", hogy felkerülhetett a színpadra. Sajnos a zongorája nem az igazi, így mellette az Akai SG01p zongoramodult használtam, amely már a stúdiófelvételen is bizonyított. Az X3 viszont alkalmas volt orgonának, főleg hogy elkezdtem használni hozzá egy BOSS RT-20-as Leslie szimulátort.

BOSS RT-20 Rotary Ensemble
Nélkülözhetetlen eszköz az igazi orgonahangzás kedvelőinek. Az a furcsa benne, hogy ez egy gitáreffekt, de halvány-lila elképzelésem sincs, hogy miért csinálnak a gitárosoknak Leslie effektet, ami egyértelműen a hammond orgonákhoz tervezett forgó hangszóró szimulációja. Szerencsére a tervezők gondoltak a billenytűsökre is, így kapott sztereó bemenetet és egy "keyboard" kapcsolót a hátuljára. Rock-billentyűsöknek kihagyhatatlan.

KORG TRINITY PLUS Music Workstation DRS
Melyik KORG hangszer dobogtathatja meg a szívét annak a Korg mániákusnak, aki a 90'-es évek derekán szerelmesedett bele a márkába? Igen, a Trinity! Az X50 cserélődött le erre a "monstrumra". Azthiszem, itt már senkinek nem lehet baja az effektek hiányával a 8 insert effektnek köszönhetően, melyek beszúrhatóak akár az AUX kimenet elé is... Az otthoni zeneszerzéshez bőséges variációs lehetőséget nyújt, a Korg hangszerektől megszokott mélységű szerkeszthetőséggel és a "zászlóshajóhoz" méltó kezelhetőséggel. Éppen ezért vált az otthoni zenei ügyködéseim középpontjává és immár fixen a szobában csücsül. Került bele egy SOLO-TRI kártya is, amely a szintén legendás KORG Prophecy fizikai modellezésű szintetizátor tulajdonságaival ruházza fel a Trinity-t. A dolog pikantériája, hogy 1996-ban mikor a Korg márkát megkedveltem, épp ezt a két hangszert mutatta be nálunk Tatabányán Jankai Béla a hangszerboltban.

KORG DS-10
A Korg Legacy programcsomag kapcsán kezdődött az ismerkedés az MS-20 szoftverszintetizátorral, a kíváncsiság hozta hozzám a kis DS10-est is. Jó móka és akár komolyabb munkára is bírható ha az ember nagyon-elektronikus zenét játszik és beleépíti a performancába. A youtube-on számos videón látható gagyi és profi előadásban is egyaránt. Azért ez csak-csak játékszer, de kinek-kinek ízléséhez mérten használható bármire. Nálam nem sokáig volt.

KORG AX3G Modeling Signal Processor
Kakukktojásnak tűnhet a gitáreffekt egy billentyűs kelléktárában. Pedig nem is az. A szintetizátorok aux-kimenetére bármilyen effekt köthető, akár gitár-effekt is, így könnyebb elérni a zúzós hangzásokat, vagy mondjuk szépen úszó phaser-es hangzást. Az AX3G bemenete mono, de a kimenet sztereo, ami szintén jót tesz a hangkép kiegészítéséhez. Az AX3G alapvetően egy jó minőségű modellező effekt gitárosok számára, de saját érzésem szerint gitáros célokra egy kicsit műanyag hangja van. Billentyűsök számára viszont annál hatékonyabb szolgálatot tehet.

Phat-Boy Midi controller
A Phat-Boy kontroller szoftverszintetizátorok vezérléséhez tehet jó szolgálatot, annál is inkább, mert nem programozható, így a különböző VST-k learn-funkciójával lehet a szabályzandó paramétereket a legkönnyebben beállítani. MIDI csatlakozóval lehet beiktatni egy láncba és kapcsolóval tudjuk beállítani, hogy melyik MIDI csatornát kívánjuk vezérelni vele.

TECHNICS WSA1 Acoustic Modelling Synthesizer
A WSA1 egy egészen ritka hangszer, nem is tudom hogy van-e még belőle kis hazánkban. Némi ráfizetéssel oda is adtam érte a Korg X3-at. A Technics márkanév nem tett szert túl nagy népszerűségre a billentyűs hangszerek terén, talán ennek is köszönhető, hogy méltánytalanul kevés figyelmet kapott ez a hangszer. Pedig egészen különleges darab. Akusztikus modellező szintetizátornak hívják, ami szerintem egy kicsit túlzás, de tény, hogy remek alapminták kerültek bele, amiket formánsok tömkelegével tudunk a legkülönfélébb módon alakítani. Egyetlen hangminta 4 hullámformát is tartalmazhat egyszerre, a hangszer pedig 64 hang polifónikus. A kombinált üzemmódban 8 hangszínt keverhetünk össze, továbbá 16 sávos szekvenszer is található benne. Ezek hagyományos paraméterek, de itt még nem ér véget a meglepetések sora. A hangszer 32 multitimbrális és ehhez két különálló MIDI-blokkot kapott 2 IN, 2 OUT és 2 THRU csatlakozással, amelyek a hangszer mixerében is külön egységeket alkotnak 1-16 és 17-32 MIDI csatornáig. Ez lehetővé teszi, hogy a hangszert egy időben két külön láncban is használhassuk. Két SUB kimenetet is kapott, amire változatosan küldhetünk ki külön hangokat. További érdekesség benne a modelling drawbar orgona, ami nem minta alapú, hanem valóban modellezi a húzóregisztereket és az orgonák sajátos key-klick-ét. Mindezekhez súlyozott és aftertouchos billentyűzet jár. Kifogás csak az alkatrészek minőségét érheti, hiszen a koros hangszer mikrokapcsolói egyre nehezebben működnek.

KORG MS2000BR Analog Modelling Synthesizer/Vocoder
Az MS2000 talán az egyik legjobb analóg modellező (VA) szintetizátor. Egy hangszín két timbre-ből állhat, timbrénként két oszcillátorral. Az oszcillátorok alaphullámformáit meghatározhatjuk majd a filter EG-t, AMP EG-t, a vágási frekvenciákat, portamento-t stb. mindent egy analóg szintetizátor mintájára állíthatunk. A digitális modellezésnek köszönhetően pedig minden paramétert lementhetünk, vagy akár midi-szekvenszerről vezérelhetünk. További érdekessége a 16 lépéses MOD sequence, amely három különböző paramétert tud mozgatni. Plusz appreggiátort is használhatunk és még rendelkezésünkre áll egy négy elemből álló virtual path rendszer is, amellyel további modulációkat rendelhetünk a hangszínhez, amelyek típusát, hullámformáját és mértékét mi magunk határozhatjuk meg. A hangszín delay és modulációs effekttel is színezhető. A hangszer rendelkezik egy vokóderrel, de az oszcillátor hangját lecserélhetjük egy külső hangforrásról érkező jellel is.

KORG monotron Analog Ribbon Synthesizer
A monotron egy darab oszcillátorral rendelkezik és a legendás KORG MS-20 filterével. A monotron kicsi, olcsó, de teljesen analóg, kíváló lehetőség a régi idők legendás hangszereivel ismerkedők számára. A monotron használhatósága már annál kérdésesebb, hiszen a ribbon szalagon nem a legkönnyebb játszani hamisság nélkül, de egy ügyes moddoló segítségével alkalmassá lehet tenni MIDI jel fogadására.

Információk, zenék, videók a monotronról

KORG K49 Masterkeyboard
Egyszerű, de nagyszerű masterkeyboard. USB-portjának segítségével könnyen illeszthető PC-hez és még egy KORG M1Le szoftverszintetizátor programcsomagot is kapunk hozzá, amivel a legendás KORG M1-é alakulhat a PC-nk.